Forma-1 / Motorsport

Kovalainen bízik benne, hogy a Caterham a szezon végén utoléri a középmezőnyt

A tavaly még Team Lotus néven szereplő csapat nagy reményekkel vágott neki a 2012-es esztendőnek, az első két futamon azonban csalódást keltő teljesítménnyel rukkolt elő a Caterham.

Ausztráliában egyik autójuk sem tudta befejezni a futamot, Malajziában pedig mindössze a 16. és 18. helyen intették le Petrovot illetve Kovalainent. Mindketten egy kört kaptak a futamot megnyerő Fernando Alonsotól, a finn pilótát pedig még a Marussiát kormányzó Timo Glock is megelőzte.

A kínai nagydíjra, a legtöbb istállóhoz hasonlóan a Caterham is visz néhány új elemet, azonban a nagyobb frissítés majd az első európai futamon, Barcelonában kerül fel az autóra.

""

Kovalainen tudja, hogy még az út elején járnak, de hiszi, hogy a szezon végére elérhetik céljaikat, és tagjai lehetnek a középmezőnynek.

"Reméljük, hogy ez hamarabb is bekövetkezhet, de nem gondolhatjuk, hogy a többiek leállnak a fejlesztéssel, ráadásul mi még mindig le vagyunk maradva egy kicsit a források és a létesítmények tekintetében."

A finn tudja, hogy jelenleg nincs a tavalyi Williams szintjéhez hasonló alakulat.

"Az az igazság, hogy még nem vagyunk ott, ahol lennünk kéne, így nem lehetünk állandó tagjai a Q2-nek. Nem vagyunk olyan közel, mint gondoltuk, de ha sikerül csatlakozni a mezőnyhöz, akkor már megelőzhetünk néhány csapatot, hiszen nagyon szoros a középmezőny. Az erősorrend folyamatosan változik, de amíg nem vagyunk elég közel hozzájuk, addig nem tudunk előrébb lépni."

""

Heikki ettől függetlenül nem teljesen elégedetlen.

"Nagyon sokat léptünk előre a télen, és folyamatosan lépünk előre azóta is, de ez mind időbe telik. Ha sikerül fejlődnünk a források terén is, akkor minden összeáll majd. A helyes úton járunk."

A CT 01-es versenygép fő problémája az időmérőn jön elő, hiszen a Ferrarihoz hasonlóan az autó nem bánik megfelelően a gumikkal. A Caterham tempója a versenyen már kevésbé marad el a középmezőnytől, ahhoz azonban, hogy megtegyék a teljes előrelépést, mindenképpen meg kell oldaniuk a gumik megfelelő felmelegítését.